Térképen a törökök nagy dobása – Magyarország is helyet kaphat az asztalnál
A szíriai események mindent megváltoztattak.
A szíriai események mindent megváltoztattak.
Ratatics Péter az M4-nek adott év végi interjúban beszélt arról is, hogy milyen megdöbbentő állapotban vették át az egyesületet az előző tulajdonostól, és azóta milyen munkát végeztek el.
Ugyanakkor a technikai fennakadás nem okoz problémát a térségben.
Zökkenőmentesen mehet továbbra is az export.
A Kommerszant tételesen beszámolt az olajszállítás üteméről.
Biztató a kitermelési adatok fejlődése.
Vlagyimir Putyin mellett a törökök és az indiaiak is jól járnak.
A Mol-csoport vezérigazgatóhelyettesével értékeltük az újonnan bevezetett hulladékgazdálkodási rendszert, a Barátság vezeték körüli villongásokat és az európai zöldpolitika veszélyeit.
A külügyminiszter komoly sikerekről számolt be.
A MOL vezérigazgatója kijelentette, nem tudja, mi van az ukrán akció hátterében, ugyanis a Lukoil nincs rajta a szankciós listákon.
A MCC Feszten a Richter, a MOL és az MVM vezetője beszélgetett nemzetközi terjeszkedésről, mindannyian egyetértettek abban, hogy egy cég életében fontos és szinte elmaradhatatlan dolog a külföldi akvizíció.
A horvát JANAF igazgatótanácsi elnöke szerint teljes mértékben ki tudnák elégíteni a MOL finomítóinak igényeit.
Cseh Tamás Zoltán, energiapolitikai tanácsadó szerint ez az ukrán lépés valószínűleg tesztelése az európai rendszernek.
Évek óta megy egy másik válságtanácskozás arról, hogy miként kell kiszorítani a fossziliseket. Kerül, amibe kerül: ha kell, zárjon be az ipar, vagy tiltsuk ki a dízeleket a városokból. Közben nem vettük észre, hogy a digitalizációval egy új válságot húztunk magunkra.
A lilákat harmadszor irányító vezetőedző ismerősei szerint nem lett volna szabad elvállalnia a felkérést, mert csak megégni lehetett vele.
„Lássuk Ukrajnát: háborúban minden hanyatlik. Hanyatlik a gazdaság, hanyatlik a haza és maguk az emberek is” – figyelmeztetett keddi, tiszaújvárosi beruházással kapcsolatos köszöntőjében a miniszterelnök. Tudósításunk!
Támogatni kell az európai ipart, nem büntetni!
Beigazolódott a gyanú a magyarországi üzemanyagárakról, tényleg drágább, mint kellene, és az is kiderült, hogy a MOL nem tartja be a vállalását.